Üdvözlet a blogomon! Az üdvözlés további része nemsokára érkezik...
Tűz és Jég novella
2014. július 1., kedd
"Mondják, a földnek tűz vet véget, Mások szerint a vég a jég. Amit a vágyból eddig éltem, A tűzre várok jobban én. De ha kétszer pusztulhatna, Annyi itt a gyűlölet, Hogy tarthassam rombolásra Nagyszerűnek, Sikeresnek a jeget."
- Robert Frost: Tűz és Jég (Fábián József fordítása)
Hogy tarthassam rombolásra
Nézem a lángokat, ahogyan a szemem előtt pattognak a szikrák; az épület részenként ég fel, a lángok fokozatosan terjednek át, egyik szobából a másikra - olyan gyorsak, hogy egy pillanat sem telik el. Érzem, ahogyan én is szikrázok, a hajamban már áramlik a tűz, vörös fény járja át, az ujjhegyeim végén tűz pattan, a szemem izzani kezd, a talaj felforrósodik a lában alatt.
A lángok azért kiabálnak, hogy érintsem meg őket, azt kérik, hogy adjak nekik erőt, még több tüzet. De én a helyemen maradok, tisztes távolságra a háztól. Nem engedek a kísértésnek.
A távolban sziréna harsan; a tűzoltók ide tartanak. De nem érhetnek ide.
Azelőtt nem, hogy elolvadna.
Mondják, a földnek tűz vet véget
Már a fű is ég, ami körbeveszi a házat, de tudom, tudom, hogy még nem olvadt meg; hallom a kiáltozásait. A sziréna közeledik, én még mindig csak állok, pedig már tennem kellene valamit, nem érhetnek ide, mielőtt el nem olvad.
Az ordítozása még mindig hangos, de egyre kétségbeesettebb, és halkabb - [I]segíts! Segíts![/I]. Nem mondok semmit, még mindig a tűzet nézem, és érzem magamban, és a földben, és látom, ahogyan a Föld magja felforrósodik; olyan régen várt már egy tűzre.
A tűzoltók túl közel vannak, hallom, ahogyan két utcányira száguldanak felénk. Csak egy másodpercre nézek el a házról, amíg a közelben lévő rétre pillantok - a fűszálak rögtön lángolni kezdenek, és egyre csak terjednek.
Ismét azt nézem, hogyan olvad el, a szememmel éltetem a tüzet, de amíg elnéztem, erőt gyűjtött - immár hangosabban kiáltozik, úgy, hogy a tűzoltók is meghallják, de nem hallják, tudom, mert a tűz ropogását figyelik, ahogyan minden irányba szétterjed, és már alig néznek felénk, nem értik, hogy mégis hogyan jutott oda tűz.
Teljes erővel a házra koncentrálok, a kiáltás pedig elhal.
Egy pillanatig fel sem fogom, hogy megtörtént, mert azt hiszem, hogy nem, de mégis...
Elolvadt.
Amit a vágyból eddig éltem
Kényszerrel távol tartom magamat az immár csendes háztól. Néhány helyen még ég, de én már nem figyelek rá, ezért már nem terjed, inkább, mintha vízzel locsolnák, visszahúzódik a földbe, hogy visszabújjon oda, ahonnan előjött.
Várok egy kicsit, bármiféle hangra várva, azt hiszem, hogy újra meg fogom hallani, de néma csend van, ez pedig még jobban óva int a háztól, de már nem bírok ellenállni a késztetésnek; odavonz magához. A vágy az, ami annyira a apró lángok felé húz, de legjobban a tény, hogy vége, elolvadt.
Már csak pár lépésre vagyok a bejárati ajtótól, amikor megérzem a hideget.
Annyi itt a gyűlölet
Ijedten hátralépdelek, de már késő; az ajtó kicsapódik, és megcsap a hideg, fagyos szél. Kénytelen vagyok eltakarni a szememet, annyira csípi a hideg. Amikor enyhül az érzés, óvatosan leengedem a kezemet, és felnézek rá.
Látszik rajta, hogy tényleg elolvadt, de most, mintha már semmi baja nem lenne, az alakja körül sötétkék körvonal rajzolódik ki, ahogyan ránézek, árad belőle a hideg, a fagy. A szemében megcsillan a hamisíthatatlan gyűlölet, és ettől összeszorul a szívem, olyan, mintha belülről próbálna megfagyasztani, pedig tudom, hogy nem így van, mert az sokkal jobban fájna.
Aztán megérzem a lábamon a fagyos tapadás.
Sikeresnek a jeget
Lenézek, és valóban; a lábamon apránként kúszik fel a jég, és bármennyire is szeretném, képtelen vagyok megállítani. Túl erős - mindig is az volt.
Próbálom feléleszteni a Föld magját, hogy segítsen, de nem hallgat rám, mert a fagy elállja az utamat, már a térdemnél tart. Érzem, ahogyan a szemem vonalakban kezd befagyosodni, de az, immár csak barna íriszemet még nem érte el. A jég kúszik rajtam felfelé.
Újra ránézek.
- Miért csinálod ezt? - teszem fel a kérdést.
- Te miért csináltad? - vonja fel a szemöldökét.
- Mert túl erős vagy - nyögöm ki.
- Nálam is ez a válasz - von vállat.
Nem mondok semmit, a szavai visszhangoznak a fejemben, újra, és újra, így minden egyes alkalommal jobban hallom azt, ami segíthet; túl erős vagyok.
A tűzre várok jobban én
Erre gondolok, miközben egy pillanatra lehunyom a szememet. Amikor a szemhéjam hozzáér a kissé már fagyos szemgolyómhoz, erős szúrást érzek, de ellenállok, nem nyitom ki a szememet.
Erősen koncentrálok arra, hogy felhívjam az erőt, de túl nehéz, túl sok a jég, túl nagy a távolság, túl hideg vagyok.
Reszketni kezdek, és nem bírom kinyitni a szememet, ráfagyott a szemhéjam. A fogam vacog, a kezemet szorosan magamhoz ölelem, hátha fel tud melegíteni, de már az is kihűlt, teljesen hideg vagyok. Érzem, hogy a jég már a derekamnál jár.
Nem tehetek semmit.
Feladom.
Mások szerint a vég a jég
Én is alig hiszem el, de amint engedek, a jég gyorsabban vesz körbe, és áramlik belém, mint addig. Már a nyakamnál jár, amikor megszólal. - Te feladtad.
Az ajkam jéghideg, és deres, lelki szemeim előtt pedig látom, hogy kék, emiatt alig bírom szóra nyitni. Mielőtt megszólalnék, a jég felfut az arcomra, rá a szememre, és bele a számba, hogy ne tudjak beszélni, az orromba, hogy ne kapjak levegőt, a fülembe, hogy ne halljak. Még éppen meg tudok szólalni: - Fel.
Aztán ellep a jég.
De ha kétszer pusztulhatna
Nem érzek, és nem hallok semmit. Nem látok. Nem kapok levegőt. Teljesen immunis lettem a külvilágra. És ez jó. Megkönnyebbülés.
Nincs fagy, vagy tűz, csak én, csak én, csak én.
Elmosolyodok. Olyan könnyű. Olyan egyszerű. Semmi fájdalom. Semmi kín. Hogy nem jutott előbb az eszembe?
Feladni - tökéletes.
Még a gondolat sem zavar, hogy a jég nyert. Hogy ő életben maradt, és meg fogja ölni mindannyiunkat, mert hiába vagyok jéggel borítva, érzem a tüzet, egyesülök vele, átmelenget. Megölt a jég.
Talán, egy másik világban én öltem meg a tűzzel. Talán.
De a jég nyert.
Nagyszerűnek
Még itt, a tűz ölelésében is megérzem magamon a jeges érintését.
Nem hallok, nem látok, de tudom, hogy ő az, olyan gyengéden érint meg, ahogyan csak ő képes, és az a mozdulat olyan fura, kétségbeesett, kapkodó, tehetetlen, ijedt.
Nem tudom, hogy mit akar, de én nem akarom. Ebben a nyugalomban akarok maradni.
Itt, ebben a csendben.
Mert itt nagy a csend, és a béke, és a tűz.
Tűz.
Tűz és Jég
Széttörök.
Legalábbis, azt hiszem, hogy én, de amikor meghallom a zúgást a fülemben, és érzékelem a fényeket, és kapkodom a levegőt, és érzem, ahogyan a kezem valami jegeset érint, felfogom, hogy nem én törte szét, hanem a jég.
Rögtön arra gondolok, hogy a tűztől jöttek el, hogy megpróbáljanak megmenteni, de aztán felfogom, hogy még mindig körbevesz a hideg.
Óvatosan kinyitom a szememet, és már nyomát sem látom a háznak, a tűznek, csak az égnek, és a csillagoknak, és az ő szemének.
Azoknak a kék szemeknek.
Végignézek az arcán, a szőke haján, a hegyes orrán, a gyengéd mosolyán.
- Annyira sajnálom - suttogja, és szorosan magához ölel. A jég ölel magához. Fojtogatni kezd, és belülről megfagyasztani.
Eltolom magamtól, és kiszabadítom magamat a karjából, messzebb mászok a fűben, hogy végre levegőt kapjak.
Lefekszem, az arcomat szorosan a talajhoz nyomom, a kezemmel belemarkolok a fűbe, és a földbe, érzem a tüzet, ahogyan beleáramlik a testembe.
Így maradok, várom azt, hogy a jég eltűnjön belőlem.
Csak azután érzem meg a fájdalmat.
A hátamra kell gördülnöm, a kezemet a nyakamhoz kapom.
Iszonyúan szúr, nem kapok levegőt, a hasamban fagyot érzek, és ürességet, a tüdőm jéggel teli, szorít, kapar a torkom, és fuldoklok, a testem rángatózik a fájdalomtól, a végtagjaim feszültek, alig bírom őket mozgatni, a jég miatt, ami bennem van, ami bennem áramlott.
Amikor elkezdek köhögni, odajön hozzám, és különösen érint a tény, hogy most nem hozza magával a hideget amit szokott.
Lehet, hogy az előbb sem ő volt hideg? Lehet, hogy a saját fagyomat éreztem?
Óvatosan ráteszi a kezét a hasamra, és a fejemre, miközben még mindig a nyakamat szorongatva fuldoklok és rángok. Nagyon koncentrál, a következő pillanatban pedig eltűnik a fájdalom, csak a megkönnyebbülés marad utána, és az űr.
Kapkodom a levegőt.
Ránézek.
Mosolyog, boldog, örül. Mégis minek?
Fel akarok kelni, hogy beteljesítsem azt, amit kell; megölni őt.
De megérzem magamon a súlyát. Az arca az arcom előtt van. Még mindig mosolyog, a szeme különösen csillog. A fejem mellett támaszkodik.
Már épp meg akarom kérdezni, hogy mit csinál, amikor nagyon halkan, alig hallhatóan azt súgja: - Szeretlek.
Én is elmosolyodom, és hagyom, hogy megcsókoljon, és érzem az ajkamon a csípős dért, és imádom ezt az érzést.
Csak suttogok, halkabban mondom, mint ő, de a föld mégis beleremeg, a föld és a levegő is a nemtetszését fejezi ki, de nem érdekel, mert így van, és fantasztikus végre kimondani. - Szeretlek.
Aztán újra megcsókol. Aztán újra, újra, és újra. Nem is tudom, hogy meddig csókolózunk.
Talán örökké.
4:34
Képek, amik igaz tartalommal bírnak
2014. június 29., vasárnap
7:14
Azért...
2014. június 17., kedd
5:28
Facebook fejlécek!
2014. május 25., vasárnap
És pár kép, így május vége, és június eleje felé... ♥ :)))
Minden kép saját, és szerzői jogok védik!
4:19
Helyzetjelentés (avagy lehet, hogy már a föld alatt vagyok)
2014. május 11., vasárnap
Hol voltam? A blogolvasás fantasztikus világában mélyedtem el. Mit csináltam? Blogokat olvasgattam - főleg egy bloggertől. Miért? Mert ehhez volt kedvem, na! Miféle blogger? MEGVEREM! Ne verd meg, vagy megverlek, mert én várom a történetei folytatását, és megverlek, ha megvered, mert akkor nem tudom elolvasni! Jó... akkor, ki is az? Névtelenke. Huh... most örülnöm kellene? Ja. Miért nem örülsz? Hát, blogírás helyett olvastál? Blogot olvastam. De amúgy ja. De no para, írtam is, csak nem blogot. :D Te tisztára... jó. És mégis, miféle történet ragadott ki a bloggerség világából? Ez, meg ez. Mondjuk a második még nem rég nyílt, május elején, de azt is szeretem. ♥ Jó. Látni sem akarlak. Menjé' azt olvassá' blogokat! Örömmel. ^3^ Úristen... *fejrázás* *válaszra sem méltatja*
Na, de most, komolyra véve a szót, igen, a fent említett blogokat olvastam.
Hát, ennyi.
Zoey
10:40
Random képek (avagy mostantól nem kell semmit megnyitni)
2014. március 15., szombat
Úgy döntöttem, hogy új életmódot kezdek.
Ez pedig az élősködő életmód lesz. Hát nem csodás? :D
Valóban. Meg fogunk őrülni. Tényleg meg fogunk őrülni. De együtt. Fussunk ki a világból, hagyjuk itt ezt a helyet, felejtsük el a jelent és a múltat, és éljünk csak abban a kicsi négyzetméternyi világban, amit mi magunk teremtünk, vagy teremtettünk meg magunknak. Üljünk ki a fűbe, nézzük a csillagokat, merengjünk el a jövőnk gondolatában, és élvezzük a hideget. Élvezzük, ahogyan a kezünk végigsuhan majd a hólepte füvön, amitől a kezünk vizes lesz. Élvezzük, és érezzük az életet, ne csak elsuhanjunk felette. Álljunk meg a pillanatban. Élvezzük ki azt a pár pillanat nyugalmat. Utána pedig sikítsunk. Ahogyan csak bírunk. Ordítsunk, adjuk ki magunkból a dühöt. És miután úgy érezzük, hogy jól vagyunk, jöjjünk ide vissza. Jöjjünk vissza és éljünk tovább. De máshogy. Jobban. Szebben. Békésebben. És az egész már csak egy emlék lesz. Egy pillanatnyi állapot, amire majd ráfoghatjuk, hogy nem voltunk valami fényesen, bajunk volt. De aztán rájövünk majd, hogy milyen szép is volt tulajdonképpen azaz este. Hogy mennyire jó volt ott lenni, távol az itteni zűröktől és bonyodalmaktól. Hogy visszavágyunk majd oda, habár biztosan tagadjuk majd az egészet. Ahogyan végigsimítottunk a havon. Ahogy otthon voltunk. A hidegben. A hóban. Messze. És a végén csak egyet tudunk majd mondani. Menjünk vissza. Társbejegyzés: http://lehetetlen-idozites.blogger.hu/2014/01/17/random
14:20
Verseny (avagy a társunk lehetsz!)
2014. január 11., szombat
Üdv Földlakók! Itt a Vénusz egyik lakója! Ez a szöveg már tényleg felbassza az agyamat. További bejegyzések »
17:12
A regényírásról (avagy éves összefoglaló)
2013. december 30., hétfő
Már annyira untam azt a szöveget, hogy kitöröltem.
És most.... A könyvírásról
Örömmel beszélnék én a könyvkiadásról, de annak még nem jött el az ideje.
Szóval... hm. A könyvírásól. Vannak regények, amiket éveken keresztül írnak. Vannak olyanok, akik egy nap alatt írják meg. Na de van köztes állapot? Vagy ez emberfüggő? Kiderítjük! -->
Üdv Földlakók! Itt a Vénusz egyik lakója! Esküszöm kemény fél órája azon gondolkozom, hogy hogyan lehet itt kommentelni.Már a chatboxon kívül, mert az más téma,nem? További bejegyzések »
Üdv Földlakók! Itt a Vénusz egyik lakója!
Úgy érzem, hogyélvezet lesz ide írni, még ha én közvetlenül nem is látom a menő design-t, amikor írok, hülyeségekrőldumálok. Ráadásul még az előnézet sem jön be. De jó. (Irónia.)
Üdv Földlakók! Itt a Vénusz egyik lakója!
Fuhh, hát nem is tudom, hogy hol kéne kezdenem. Elég hosszú hét volt ez és most éppen azért szurkolok, hogy legalább négyes legyen a matek TZ-m, mert a múltkori hármas lett :D További bejegyzések »
Egy pillangószárnycsapásnyi részlet (avagy bábból a lepke)
Nyihaaa! :D Sziasztok, itt csak egy rövidke részletet szeretnék nektek mutatni, egy sohamegnemmondommiből.
Zoli üzenete: szia csilla! fent vagy, vagy csak megint lefagyott a gépem kijelzője?
Csilla üzenete: mázlid van, itt vagyok, nem a géped játszik veled ;)
Zoli üzenete: akkor jó :) már azt hittem, hogy ki kell hajítanom az ablakon
Csilla üzenete: miért, volt már rá példa? :D
Zoli üzenete: volt :D
Csilla üzenete: :DD
Zoli üzenete: igaz, hogy nem én dobtam ki, és talán pont, hogy azóta fagy le, de hát, ki tudja... :D
Csilla üzenete: szegény gép :((
Zoli üzenete: legalább repül egy utolsót ;)
Csilla üzenete: akkor jó :)
Zoli üzenete: kegyes vagyok :)
Csilla üzenete: vettem észre :)
Csilla üzenete: egyébként, miért írtál rám?
Zoli üzenete: csak kérdezni, meg mondani akartam valamit...
Csilla üzenete: mit?
Zoli üzenete: hát a kérdés az lenne, hogy tetszem-e neked?
[...]
Zoli üzenete: itt vagy még?
Zoli üzenete: látom, hogy elolvastad
Zoli üzenete: tudod, a facebook kijelzi
Csilla üzenete: itt vanda
Zoli üzenete: hogy kerülsz te ide?
Csilla üzenete: tudod, tudom a jelszót :D
Zoli üzenete: vagy csak különösen jó hekker vagy...
Csilla üzenete: ki tudja...
Zoli üzenete: na, de mi van csillával?
Csilla üzenete: érdekelne a válasza?
Zoli üzenete: igen
Csilla üzenete: oké, akkor megkérdezem tőle
[...]
Csilla üzenete: hát, a helyzet az elmúlt két perc alatt nem változott
Csilla üzenete: még mindig tetszel neki
Csilla üzenete: részvétem
Zoli üzenete: nem félsz, hogy meglátja? :D
Csilla üzenete: basszus, tényleg! hogy lehet ezt törölni?! francba!
Zoli üzenete: nyugi, majd igyekszem nem beszélni vele itt
Zoli üzenete: vagy majd annyit írok, hogy túlpörögjön az üzenet ;)
Rólam (avagy egy őrültről, őrülteknek és normálisoknak)
Az én nevem Zoey.
Gondolom, hogy ez nem valami érdekfeszítő dolog, de ki tudja, hogy lehet, hogy a jövőben még összefutunk, és még az is lehet, hogy örülni fogsz neki -, amit kétlek, de hagyjátok meg nekem a gondolatot, oké?
Egyébként a hétköznapjaimat az iskolában tengetem, mint minden normális tini, annak ellenére, hogy rólam nem igazán elmondani, hogy normális lennék, mivel sok szóval illetek már - őrült, dilis, bolond, titoktartó, megbízható, BFF (ami, habár senki sem tudja, nem azt jelenti számomra, mint amire mások gondolnak), kedves, okos, jó fej, mindig jókedvű, jó tanuló, nem csinál semmi rosszat (amit kétlek, de hát oké... annyi szerencséje volt annak az emberkének aki ezt írta, hogy névtelenül van...!), humoros, vicces, gondolkodó, megértő, figyelmes, megbízható, odaadó, aranyos (?), sokat olvas, szorgalmas, bulis, szép, jó barát, segítőkész, meghallgat, segít a leckében (X"DD), gyorsolvasó, humoros, könyv-mániákus, barátságos, könyvmoly, vidám, jól öltözködik, egyedi, vidám, barátságos, rendes (?!?!?) -, de azzal, hogy normális még sosem. Maximum úgy, hogy elé mondtak egy "nem"-et. ;D Kicsit dühös vagyok azokra, akik olyat írtak róla, ami nagyon nem igaz. Mindeeeegy. :D
Egyébként én olyan nagy varázsló vagyok, hogy nem csak így (áthúzott szöveg) tudom áthúzni a szöveget, hanem így is (muhahaha, zseni vagyok). Egyébként a második zárójelben szereplő, áthúzott szövegben található egyetlen melléknevet kihagyták a jellemzésemből, holott szinte minden pillanatban felkiáltok mondván, hogy "jééé, rájöttem valamire". Jó, mostanság már nem annyira, de régebben igen.
Igen, sok minden változott. Mostanában csak ülök, bambulok ki a fejemből és azon gondolkodom, hogy mégis mi a fészkes fenét kezdjek magammal, hiszen elkeseredésemben néha már azt sem tudom, hogy merre van a jobb és merre a bal.
Immáron nyolcadikos leszek, ami annyit jelent, hogy szembe kell néznem az elvárásokkal és a terhekkel, na meg a központi felvételivel, az előkészítőkkel, a tanárokkal, a tanulással és minden egyébbel. Minden egyéb bonyolult dologgal.
Emiatt talán - kicsit - irigylem a tesómat - ő már túl van ezen. Én meg csak most csöppenek bele. Szeretném elkerülni a feszültséget, a problémákat és minden egyebet, de vonzom, szóval nincs mit tenni, kénytelen vagyok hozzászokni, bármennyire is nem akarok.
Mivel én egy Barbie-tündérlány vagyok, ezért nem kéne ilyen problémákkal foglalkoznom. Tudom, varázsolhatnék magamnak egy könnyű utat, vagy valami, de sajnálom módon - brühühü - az én szakterületem a szerelem - ami eléggé ironikus, hiszen nekem még soha nem volt barátom, és jelen pillanatban úgy is áll a helyzet, hogy nem is lesz, szóval örök szingliként vonulok majd be a gimibe. De jó nekem!
Tehát a PASIK.
Köztudottan kerülnek engem. Mármint, lehet, hogy nem kerülnek, de valahogy nem működik nálam ez a kémia-izé. Még sosem fordult elő, hogy már abba belepirultam, hogy ránéztem a srácra. Reméljük azért, egyszer történik majd velem ilyen. De nem keseredek el - egy jó Barbie-tündérlánynak az a dolga, hogy mások életébe vigye be a szakterületével járó varázst, és ne a saját szánalmas, siratni való és elkeseredett életében tegyen változást.
Egyszóval: ha szerelmi problémáitok vannak ezen az e-mail címen mindig elérhettek.
Ja, és egy fontos dolog rólam: szeretem megnevettetni az embereket, még ha rajtam is röhögnek.
Kívánságok? Ismerős számodra ez a szó? Akkor itt a helyed, hogy megismerd az én személyesen összeállított kívánságlistámat!
1. Nagyon, de nagyon szeretném, ha mindenki mosolyogna
2. Támogatom a 'mosoly-nap'-ot, a mosolyaimmal
3. Még sosem voltam szerelmes
4. Tetszett már fiú, sőt most is tetszik
5. Nem csak az animékben, de a valóságban is rabul ejt a kék szem Nemsokára folytatom...
A kezdet mindig nehéz (avagy a vég mindig nehezebb)
Nem is tudom, hogy mit kéne mondanom, talán csak annyit, hogy a kezdet nehéz, de a vég mindig nehezebb, mert könnyebb iskolába menni, és megismerkedni valakikkel, mintsem elhagyni azokat akiket szeretsz.
Őrizd meg a percet! (avagy amit átélsz, azt sose felejtsd el)
Vannak olyan dolgok, amik nem maradnak örökre a tulajdonunkban, kicsúsznak a kezeink közül, elhullanak, elhalnak, vége, neked pedig menned kell tovább. EZ AZ ÉLET RENDJE.
.png)
